Számomra 2022 a tanulságok, a felejthetetlen élmények és a fejlődés éve volt. Ezekből szemezgetek alább.
Az év fénypontja, minden kétséget kizáróan az amerikai körutam volt, aminek során gyerekkori álmok után eredtem és újraélesztettem a hitemet, miszerint a lehetetlen nem létezik. (Így éreztem akkor is, amikor az égig érő épületek között táncoltam, naplementéket bámultam, vagy meghívtam Treat Williams-et egy kávéra.) Köszönöm mindenkinek, aki asszisztált ahhoz, hogy minden egyes nap meghatódjak és hálát mormoljak lefekvés előtt.
Más művészeti ágak, főleg a zene és a színház ezúttal is hatalmas inspirációim voltak. A legkedvesebb bandám, a Red Hot Chili Peppers Budapestre látogatott, ahol bátran táncolhattam furán és kizárhattam a világ minden gondját arra a röpke másfél órára. (Ráadásul két albummal is megörvendeztettek minket, amiket nem győzök szénné hallgatni azóta se, és a szobában folytatom a táncot és az éneklést, úgy, hogy egyik se az erősségem, de hát a Chili Peppers…) Emellett köszönöm minden zenész és színész ismerősömnek, akik ezt a bejegyzést olvassák, hogy feltöltődhetek általatok.
Hosszú évek óta vágytam arra, hogy nyomtatásban is megjelenjenek a verseim. Tavasszal a Tinta Folyóirat jóvoltából pillanthattatok be először a lelkem ezen bugyraiba.
Kutatóként és szerkesztőként ismét nagyszerű projekteknek lehettem a részese. Óriási adrenalin addig keresni egy választ, amíg fel nem fejtek minden szálat, akár hajnali egykor is, hiszen semmihez nem fogható összerakni egy-egy kirakóst, vagy szembesülni azzal, hogy tudomást szereztem egy olyan történetről, ami még nem került nyilvánosságra. Ezek a munkák nemcsak új élményeket, hanem új embereket is hoznak az életembe. Köszönöm a produkciók és az interjúalanyok bizalmát.
Forgatókönyvíróként és íróként is a folyamatos tanulás híve vagyok. Hálás vagyok azoknak a szakmabelieknek, akik hisznek bennem, lehetőséget biztosítanak nekem és velem együtt örülnek az elismeréseknek.
Köszönettel tartozom nektek is, akik bármit teszek, figyeltek és követtek. Az egyik legnagyszerűbb dolog nektek dedikálni, amikor a kezembe adjátok a könyveimet. Azon dolgozom, hogy 2023-ban is érdekes és értékes történeteket hozzak el nektek.
Végezetül pedig hiszem, hogy érdemes néha felszínre hozni a gyermeki énünket. Boldog új évet kívánok mindenkinek.