Hálás vagyok az alábbi művészeknek, hogy érdemesnek tartották az Úton című könyvemet arra, hogy beszéljenek róla.
Berencsi Attilával a Hírzárlat munkálatai során találkoztam először. Azóta is bátran fordulhatok hozzá, ha tanácsra, valamilyen életbölcsességre vagy egy kis nevetésre van szükségem.
Fábián Janka munkásságára még a Hírzárlat című könyvem egyik szereplője hívta fel a figyelmem egy interjúnk alkalmával. Janka polcán, mint később megtudtam, ott lapul ebből a kötetből egy példány, ahogy most már az Útonból is. Köszönöm a támogatást.
Az Úton című könyv egyes fejezeteihez idézeteket is tűzdeltem. Molnár Tamás szerzeményei több mint tíz éve jelentenek inspirációt számomra, így nem volt kétségem afelől, hogy tőle is lesz majd részlet a kötetben. A Mondd című dalból választott szakasz tökéletesen reflektál azokra az érzésekre, amiket a pittsburghi nap hordozott magában.
Jakupcsek Gabriellával még évekkel ezelőtt, egy közös projekt kapcsán fújt minket össze a szél, ő pedig azóta is figyelemmel kíséri a munkásságomat.
Ungár Anikótól kaptam ezeket a kedves sorokat.
„Több mint tíz évvel ezelőtt egy fiatal lány egy közös barátunk emlékére beszédet írt. Őt hallgatva úgy éreztem a saját maga által írt szöveget olvassa, mert semmihez nem hasonlító stílus, könnyedség és tehetség áradt a gondolataiból. Meg is jegyeztem neki, hogy feltétlenül foglalkozzon szövegalkotással, mert különleges írói vénája van. A lány azóta felnőtt, és a korábbi biztató szavaimat megköszönve megajándékozott a könyveivel. A legutóbbit épp most kaptam postán. Jó megtapasztalni azt, ha valaki a tehetsége szerint csinálhatja, amit a legjobban tud! Hatala Csengéből nem is lehetett volna más, mint az az író, aki ezeket a fantasztikus könyveket megírta. Ajánlom figyelmükbe a mostani, Úton c. könyvét! Chicagótól New Yorkig és vissza.”
Köszönöm mindenkinek, aki elküldte nekem a fotóit és a gondolatait a könyvről. Sokszor mondjátok, hogy az Úton című kötet erőt és motivációt ad nektek ahhoz, hogy ne adjátok fel az álmaitokat, ugyanakkor szeretném, ha tudnátok, hogy a ti soraitok is erőt és motivációt adnak nekem. Köszönöm, hogy olvastok és hogy jöttök velem.