„Álomvilág, szép gyermekévek / Játékok, színes csodák / Néha még ma is visszatérnek / Szép gyermekkor, emlékszem reád” – 100 Folk Celsius
A tél elmúltával mindig azt hajtogatta, hogy nemsokára küld egy kis napot. Amikor az időjárás mégse fordult kedvezőre, annyit fűzött a történethez, hogy ami késik, az múlik.
A lépcsőházban toporogva vettem fel a csörgő telefonomat. Józsi, a vonal túlsó végéről azt tudakolta, eltévedtem-e. Makogtam. Felhívta a figyelmem, hogy az iramszarvas tempójában érkezzek meg a lakásával szemközti étterem teraszára, ugyanis ott ül.
– De hát azt beszéltük meg, hogy nálad találkozunk, és itt állok az ajtóban lefagyva, hogy hová lettél – hebegtem. – Ráadásul egy óriási, az űrből is jól kivehető ajándéktáskával közelítettem meg a házat, észre se vettél?
– Inkább közelíts azzal a táskával ide, srégen szembe – kaptam a nevetve előadott instrukciót.
Lerohantam a lépcsőkön, miközben megcsapta az orromat Józsi parfümének az illata. Folyamatosan azt árasztotta magából a ház. Olyan hév volt bennem a születésnapján érzett izgalomtól, hogy majdnem kiestem a bejárati ajtón. Egy pillanatra elbambultam a tülköléssel és a turisták csevegésével fűszerezett belvárosi utcán. Józsi rég integetett, amikor ismét magamhoz tértem. A másik kezében egy kávéscsészét és egy füstölgő cigit tartott. Amikor megérkeztem hozzá, odaszorítottam a tasak fülét is. „Cseengőő” – dúdolta. A tengerkék lencséjű szemüvegén visszacsillogott a tavaszi napfény.
Fotó: Rabloczky Szilvia
