Egy évvel ezelőtt történt, hogy egy kedves barátom, a Hairből is jól ismert Treat Williams halálát követően kifordult sarkaiból a világom. Alig egy évvel azelőtt találkoztam vele először, mégis rengeteget tanultam tőle. A pillanat örömének megéléséről, a feltétel nélküli szeretetről, valódi mosolyokról, felszabadultságról, sallangmentes kapcsolódásokról… Tulajdonképpen magáról az életről. Hogy hogyan is lehetne, vagy inkább hogyan is lenne érdemes nem csak hogy elviselhetővé tenni, hanem egyenesen élvezni azt a bizonyos nagy utazást, amit ezen a bolygón teszünk.
Aztán az értelmetlen és sokkoló balesetét követően a halálhoz kapcsolódóan is megkaptam a magam leckéit. A szemem előtt tűnt tova az övével együtt a saját jövőm egy darabja is, akárcsak ujjunkkal a vízre írt betűk. Egy végtelenül összetett és sok esetben kibírhatatlannak bélyegzett gyászmunka áll mögöttem, aminek folyamán végig tisztában voltam azzal, hogy a búcsúnak egyszer be kell következnie, és azt is tudtam, hogy ez nem lesz könnyű feladat, de minden nap arra készültem, hogy igenis képes leszek rá. (Ezúton is köszönöm a támogatást azoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a jóllétemhez.)
Mert mindenki, aki átment már valamiféle veszteségen, éppen ezt mondja. Át kell menni a poklok poklán, hogy egyszer ismét szívből tudj mosolyogni.
Mivel Treat búcsúztatóján nem volt lehetőségem részt venni, igyekeztem kitalálni valamit, ami hasonlít egy szertartáshoz, ezáltal átélhetek valamiféle „lezárás-élményt”, ugyanakkor passzol is a barátságunkhoz, ami bár kérészéletű volt, egy életre megváltoztatta a világlátásomat. Mivel Treat számtalan történetet mesélt nekem New Yorkról – ahol hosszú ideig élt és alkotott – valamint Connecticutról – ahol gyerekkorát töltötte – elhatároztam, hogy eljövök az Egyesült Államokba és körbejárom ezeket a helyeket. Miközben arra törekedtem, hogy felkutassam Treat lábnyomait, nem is sejtettem, hogy milyen csodálatos ajándékot tartogat számomra a sors.
Egy nap Treat fia, Gill üzenetet küldött nekem, hogy az évforduló apropóján megemlékezést tartanak Treatről Vermontban, ahol elköszönhet tőle az ottani közösség, és azok, akik közel álltak hozzá. Meghívást kapni erre az eseményre mindennel felért, mégis ez „csak” az egyik része volt annak a bizonyos ajándéknak. A másik része az volt, hogy ellátogathattam Treat imádott farmjára. Arra a helyre, amit évtizedekig páratlan odaadással szépítgetett, és ahol aztán végső búcsút vettek tőle.
Az elkövetkező napokban erről a szívettépő és egyben megkönnyebbülést is hozó utazásról szeretnék veletek megosztani néhány emléket. Teszem mindezt abban a reményben is, hogy azok, akik veszteségekkel küzdenek, tudjanak még hinni a csodákban.
Köszönöm, hogy velem vagytok.
#goodbyemyfriend #TreatWilliams
