Nagy megtiszteltetés számomra, hogy évekkel a könyveim megjelenése után még mindig kapok felkéréseket előadásokra oktatási intézményekbe, könyvtárakba és konferenciákra. A Hírzárlat című könyvem a mai napig több szakdolgozati téma forrása, és a médiumok is újra és újra előveszik, ha túszdrámával kapcsolatos riportokat készítenek.
Legutóbb a határőrizeti szervek életéhez köthető történeti- és tudományos konferencia előadója voltam a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol nagy örömmel vettem részt. Köszönöm Vájlok László r. alezredesnek a vendéglátást, a résztvevőknek pedig az érdeklődő figyelmet. Furcsamód minden előadás alkalmával sikerül egy-egy olyan információt előhúznom a tarsolyomból, amit máshol még nem mondtam el. Így volt ez most is, amikor arról beszéltem, mit mesélt nekem a túszejtő a fegyverhasználatról és a megtalált hüvelyekről.
Azok az oktatási intézmények és könyvtárak, akik szeretnének még többet tudni Magyarország első túszdrámájáról vagy a Karthago együttes Requiem című daláról, keressenek bizalommal, továbbra is állok rendelkezésre és örömmel mesélek még.
Remélem, hogy hamarosan egy új regényt, így egy új témakört is bemutathatok nektek. Ez az egyik fő projektem ebben az évben.
Köszönöm az érdeklődést és a meghívásokat.
(Fotó: NKE)