Irodalom, Könyv, Személyes

Az álmok országa

Valahol a lelkem mélyén a gyermeki énem felvillanyozódott. Az énem, aki elég érzékeny és elvont ahhoz, hogy az írásba ártsa magát. Az énem, akinek van bátorsága felvállalni és kimondani az érzéseit. Az énem, aki bár alkalmanként előbújik, valójában hosszú évek óta száműzetésben él. Az énem, akihez vissza kell találnom, hogy végre igazán önmagam lehessek. És hol máshol kezdhetném a keresését, mint Chicagóban, ahol tíz évvel ezelőtt, míg mások az utcán járva menedékbe húzódtak egy hirtelen jött vihar elől, én táncolni kezdtem az esőben. //

Eltűntem hat hétre az álmok országában, hogy nyakon csípjek néhány gyerekkori ábrándot. Egyik nap öt órát sétáltam New York gigantikus falai között, hogy újraértelmezzem az élet apró örömeinek fogalmát. Egy másik nap egy számomra végtelenül inspiráló alkotó szülővárosában a hídon ücsörögve (ahonnan ő gyerekként a vízbe ugrált) megértettem a tökéletes időzítés fogalmát, miközben nesztelenül elsétált mellettem egy őz. Egy újabb nap elhittem, hogy minden álom valóra válik, amikor egy általam nagyra tartott művész (egyik tinédzserkori hősöm) terepjárójában ülve hallgattam őt, ahogy Sinatrát énekelt.

Jártam rovarokkal ellepett motelben, vendégnemszerető luxusszállodában, bámultam naplementéket, délibábot, szivárványt, utaztam tízezer kilométert és rengeteg meghökkentő és tanulságos történetet gyűjtöttem. A tapasztalataimat lejegyeztem többek között egy vonatkiránduláson, az óceán mellett, a Nagy Tavak partjainál, egy világítótorony tetején, vagy az éjjelilámpa fényénél.

A részleteket szeretném veletek is megosztani, a naplóból hamarosan regényt írok.
Chicagóban pedig – ahol a csatolt kép készült – ismét körbetáncoltam az utcákat. Ezúttal az alkalomhoz illő öltözetben.